Véget ért a serdülő bajnokság F csoportjának első köre, amelyben csapatunk mérlege 5 győzelem és 2 vereség.

Nagyjából négy csapat fogja eldönteni egymás között a dobogós helyeket, jelenleg a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia áll az első helyen, a szigetszentmiklósi lányok a harmadikok.

Lukács Csaba: Jelentősen léptünk előre az elmúlt évekhez képest, amikor csapatunk csak az alsó házban aratott győzelmeket. Idén meghatározó csapata lettünk a csoportnak, bárhol bárki ellen győzelmi esélyeink vannak.

Elégedett lehetek, hiszen gyors kézilabdát játszva, nagyszerű mérkőzéseket játszottunk Vecsésen, Dunaújvárosban és Érden is. Kiemelném utolsó meccsünket, Érden ugyanis komoly fegyvertény győzni, mi pedig ott nagyon simán értünk el sikert. (24-17) Jól játszott a csapat Dunaújvárosban is, végig egyenrangú ellenfele voltunk az Akadémia csapatának, és csak az utolsó öt percben döntöttek a hazaiak a saját javukra. (18-20)

Érdekes, hogy hazai mérkőzéseinken játszottunk a leggyengébben, kicsit nyomta a csajokat a hazai pálya légköre.

Örülök, hogy a lányok edzésmunkája jó, ezzel a mérkőzéseken is profitálhatunk. Kiegészítő embereink egyre jobb teljesítményt nyújtanak, és kiemelném fiatalabb játékosaink fejlődését is, akik a gyengébb csapatok ellen bizonyíthattak és fognak is.

Folytatás a Vecsés ellen, hazai pályán!

Lukács Csaba